Bendi

warning: Creating default object from empty value in /home/fs_local/x003162/web/szecsi.hu/modules/taxonomy/taxonomy.pages.inc on line 33.

Bendi és a számítógép

Bendi megtanult kezelni egy számítógépes programot, amin lehet matricázni, festeni, rajzolni. Olyan ügyes már benne, főleg az egér használatában, hogy tegnap, amikor egyedül altattam a két gyereket, Bendit leültettem, amíg Petit elaltatom, fél órát játszott vele, majd 3 kattintással kilépett a programból, és ment a kiságyába, hogy ő alszik. Mondtam, hogy előtte menjen el pisilni, majd közli, hogy nem kapcsolt ki a számítógép, pedig ő azt is kikapcsolta ügyesen, ekkor egy kicsit mérges lettem, mert épp egy filmet vettem fel a tv-ből számítógép segítségével, ami így megszakadt. De legalább már egyedül is tudja ezeket, és csak fél órát játszott vele, még perelnem sem kellett, hogy hagyja már abba. Mindezek után viszont egyedül aludt el, büszke vagyok a nagyfiúra.

Ovi és szuri

Ma reggel voltunk gyerekdokinál, Peti kapott szurit agyhártyagyulladás ellen, Bendi igazolást arról, hogy ovi érett. Majd elmentünk az oviba, ahol megtudtuk, hogy a teknős csoport tagja lesz és gomba lesz a jele, meg még sokmindent, hogy mit kell vinni, hogy lesz a beszoktatás... Beszéltem a két ovónénivel is, mindkettő nagyon szimpatikus volt így elsőre, remélem a későbbiekben ez nem változik meg.

Mozgolóda Ovi

Bendit felvették a körzeti oviba, ami kb gyalog 1 percre van Bendi léptekkel. Október 3-án megyünk majd először. Remélem tetszeni fog neki és nekünk is.

Közlemény

Sajnos mindjárt nyár vége, de még szeretnénk egy-két helyre menni a gyerekekkel, remélem lesz rá még időnk. Sok dolgunk van, ezen a héten megyek vissza kontrollra a lábammal, szépen gyógyul. Még nem szeretném elkiabálni, de nagyon úgy néz ki, hogy megint énekelek egy bandában, remélem nem jöttem ki nagyon a gyakorlatból, illetve hogy ők is türelmesek lesznek. Szeptembertől Gabinak újra sulija lesz, Bendi októbertől ovis lesz, bár ezt még nem erősítették meg. Szóval sok minden történik velünk, csak nem nagyon érek rá ezeket leírni.

Ánblokk

Peti: 11 hónapos, 73 cm, 8,9kg és nagyon eleven kölyök, 2 + 2fél fog tulajdonosa (már tudja csiorgatni), visszadumál: "nem", "de", "vaf" (kutya), "ti" (ez minden egyéb). két lábon már megy, ha tud kapaszkodni valamiben, nagyon virgonc, akaratos és nem bírja a kiságy gondolatát sem, így mellettem alszik a nagyágyon.

Bendi: lassan 3 éves, kb. 93cm, 13,5kg, szintén eleven kölyök (néha nem tudom, melyik a rosszabb), nagyon szépen beszél, már összetett mondatokat is simán megformál (ha-akkor, akkor-amikor...stb.), teljes mértékben szobatiszta (éjjel is), néha vannak balesetek, de azok már csekélyek, cumit elhagyta (ő kérte egyszer mérgében, hogy dobjam ki, én megtettem, azóta nincs), elkezdett vízfestékkel festeni, nagyon ügyes dolgokat csinál én ledöbbentem (ha lenne tárhely a képeknél már tenném is fel), ha minden jól megy, akkor októbertől ovi (a várólistán ő az első).

Gábor: túl az egyik vizsgaidőszakon, úgy néz ki, hogy nem csúszik és tényleg következő nyáron befejezi a sulit végre, de még nem merek inni a medve bőrére. Dolgozik szorgalmasan, bár reggelente még mindig lusta bemenni időben, hogy végre egyszer korán hazajöhessen. :D (puszi apa)

Barby: idegroncs, eddig bírtam szuflával, kimerültem teljesen. Ha bárki kérdezi, mit szeretnék, mindig az alvás jut az eszembe. Akkor most miért írok ilyen későn ahelyett, hogy aludnék? Mert nem rég aludtak el, és gondoltam ez már igazán belefér, olyan ritkán írok. Várom, hogy Bendi menjen oviba!!!!