terhesség

warning: Creating default object from empty value in /home/fs_local/x003162/web/szecsi.hu/modules/taxonomy/taxonomy.pages.inc on line 33.

Dokinál

Voltunk kedden dokinál. Mindent rendben talált (zárt a méhszájam). Kérdezgettem, hogy miért húzódik a varratom, mondta, hogy teljesen normális most. Augusztus első két hetében szabin van a dokim, így ő is és mi is reméljük, hogy nem akkor akar kibújni a második. Egyre többet mozog és erőteljesebben, napi egy-két összehúzódásom is már van. Jövő pénteken már megyek az első CTG-re, ez is eljött már. Nem nagyon tudok már gyalogolni és ennek Bendi látja kárát, mert még a cukiig elmegyünk, a boltig már nehezen jutok el. Be is fizettem étel-futárszolgálatnak, hogy hozzon ebédet. Sétálni is csak arra megyünk, ahol tudom, hogy van pad, és le tudok ülni 5 percre pihenni.

3.UH

Ismét voltunk ultrahangon, de sajnos még mindig nem derült ki semmi, csak annyi, hogy 1500g-ot nyom kb a kicsi, ami pont az átlagnak felel meg. Még mindig nagyon mozgékony, de uh alatt inkább aludt nekünk háttal, edig ittam kávét is és egy kis kólát, hátha felélénkül tőle. (Csak annyi derült még ki számomra, hogy alva is nagyon mozog. :) )

:)

Csak egy rövidke megjegyzés: most +1kg-nál járok (és nem +10-nél) :)

Áuuu

Hát igen, most már hivatalosan is benne vagyok a 3. trimeszterben, vagyis a finish-ben. Tegnap voltam nődokinál, akinek tudtam panaszkodni, anélkül, hogy mondta volna: "már megint nyavalygok?", ahogy Gabi szokta. Kiderült, hogy nem csak én képzelődök, amikor fáj a lábam közénél valami, doki szerint tágul a szeméremcsontom és a medencém is. Ez akkor a legrosszabb, amikor mennék valahova, vagy vennék fel egy nadrágot és egyik lábamat feljebb kell emelni a másiknál (mindegy, hogy ülve vagy állva öltözöm), vagy ha alvás közben egyik oldalról a másikra fordulok, mert mint kiderült a tágulást segítő hormonok alvás közben termelődnek leginkább. Így nem csodálkozom, hogy a Bendi hamarabb ér fel a 4. emeletre, mint én. (Elgondolkoztam a tágulásokon, amit Bendinél nem tapasztaltam, lehet, hogy ezek hiánya miatt volt császár és, hogy most nem az lesz?!?) A rosszullétek gyakoriság szerencsére lecsökkent 3 napról 1,5-2 hétre, aminek nagyon örülök.

3. trimeszter???

2 hete ismét 3 naponta ellátogatok a wc-re rókakoma miatt, ez borzasztó, pedig hivatalosan még 2 hetem lenne a 6. hónapig. Holnap megyek terheléses vércukortesztre. Ha valakit érdekelne a baba neme, akkor csak annyit tudok mondani, hogy még mi sem tudjuk, és lehet, hogy nem is akarjuk tudni. (június 21-én megyek legközelebb ultrahangra) Nagyon eleven, mozgékony és sokat csuklik. Egyből riaszt, ha a Bendi sír (ha én nem hallanám meg, pl.: fejhallgató miatt.). Elkezdtem kenegetni a pocakot, hátha nem lesz nagyon csúnya csíkos a végén.