Olaj

A babamasszázshoz használt gyógyszertári napraforgóolaj elfogyott. Bementem az első patikába, hogy vegyek is egy üvegcsével, de nekik is elfogyott. A patikus elmondta, hogy nyugodtan használjak étkezési olajat erre a célra, mert ők is azt kapják meg, csak később töltik át a kis üvegcsébe. Na ennyit a tiszta napraforgóolajról!

Mai nap eddig

Gáborért jött a taxi reggel 8-kor. Levittem sétálni a Bendit, elmentünk a boltba, ott sikerült észrevétlenül lelopnia egy árkiírást, amit már a bolton kívül vettem észre, hogy a szájában vannak cafatokban. Hazajővén, átpelenkázván találtam a pelusában egy számítógépcsavart, nem tudom, hogy kerülhetett oda, de azt hiszem nem is akarom tudni :). Sikerült elindítanom egy mosást úgy, hogy hab lett a vége (nyugalom, időben észrevettem, és nem jött ki sok). Mindez délig történt, nem tudom ezek után mi jöhet még?

Amerika

Gábor holnap reggel repül ki Amerikába, de szombaton már jön is vissza. Nem kell sokat várnunk itthon rá, de nagyon hiányozni fog.

Anna

Megszületett barátosném kislánya Andócsi Anna Dóra 2009. szept. 20-án 23:50-kor 2400g-mal és 47 cm-rel. Nagyon sok boldogságot kívánunk a picihez.

A költözés

Sikeresen beköltöztünk legújabb albérletünkbe. Teljesen kipakoltunk, elrendezkedtünk. Nem mentünk nagyon messzire, csak 2 házzal kelet felé :) Gábor így még közelebb került a munkahelyéhez (kb. 2 perccel). Bendegúznak van saját szobája, amit nagyon élvez, persze mi is. Most jutottam el odáig, hogy végre írjak is, eddig csak az a fránya pakolás volt. 2 szobás, erkélyes lakást cseréltünk le egy 2 + fél szobás, 2 teraszos lakásra.